R.C. Grand Prix

Leírás

Az R.C. Grand Prix a Rare közkedvelt R.C. Pro-Am játékára adott közvetlen válasz volt, amely a Sega játékosainak saját, felülnézeti, 1:10 méretarányú homokfutó-versenyzési élményt kínált. Az 1989-ben megjelent PAL kiadás tökéletesen megragadja a nyolcvanas évek végi távirányítós autóőrületet. A játék a reflexekre és a stratégiai fejlődésre helyezi a hangsúlyt, elhagyva a megszokott, autó mögötti kameraállást a 3/4-es izometrikus nézet javára, amely komoly pályaismertet követelt meg.

A játékmenet egy tíz futamból álló versenysorozat köré épül, ahol a kiesés elkerülése érdekében a játékosnak minden alkalommal az első három hely valamelyikén kell célba érnie. A három agresszív mesterséges intelligencia elleni küzdelem során szerzett pénzösszegeket egy részletes alkatrészboltban költhetjük el. Ez a fejlesztési ciklus a játék lelke: jobb motorok, sebességváltók, felfüggesztések, tapadósabb gumik és akkumulátorok vásárolhatók meg. Különösen említésre méltó az 1-4 fős többjátékos mód; a játékosok a futamok között adják át egymásnak az irányítást, de a bolt készlete közös és korlátozott. Ha az egyik játékos megveszi a hőn áhított Ultra Motort, az a többiek számára már nem elérhető, ami heves rivalizálást szül.

A fejlesztés legnagyobb kihívását a szédületes sebességérzet fenntartása jelentette az izometrikus motorban. A vizuális és hangalapú figyelmeztetőrendszer épp ezt hivatott áthidalni: mivel a kamera szorosan követi az autókat, a játék egy jellegzetes csengő hanggal és villogó nyilakkal jelzi a hirtelen kanyarokat, így a játékosnak van ideje reagálni. A játék görbéje meredek, a kormányzás abszolút pontosságot igényel; a kezdő homokfutó a megfelelő gumi és felfüggesztés nélkül folyamatosan kicsúszik a fűre, ami drasztikusan lelassítja a lendületet.

Megjelenésekor az R.C. Grand Prix pozitív visszhangra talált, különösen mint társasági játékot dicsérték. A korabeli magazinok elismerték az alkatrészbolt részletességét és a függőséget okozó fejlődési rendszert, bár sokan figyelmeztették az olvasókat a csúszós irányítás okozta kezdeti frusztrációra. A játék akkor működött a legjobban, amikor négy barát használta ki a körökre osztott módot vagy az egyedi Drag Race bónuszfutamokat. Visszatekintve a Master System könyvtárának kissé elfeledett gyöngyszeme, amely kíméletlen nehézsége ellenére sikeresen ülteti át a távirányítós versenyzés feszült energiáját az otthoni konzolokra.