Rolling Thunder

Leírás

A Rolling Thunder Albatross ügynök küldetését követi nyomon, aki egy földalatti bázisra hatol be, hogy kimentsen egy fogságba esett operatívot. A történet erősen merít a hatvanas évek kémfilmjeiből, bemutatva a Geldra névre hallgató árnyékszervezetet és annak csuklyás gyalogosait. A hangulat feszült és rideg, az ellenséges vonalak mögött tevékenykedő magányos ügynök elszigeteltségére fókuszál. A visszafogott színpaletta és a megnyújtott karakter-sprite-ok egy érettebb, noir hatású esztétikát erősítenek. A Commodore 64-es verzióba beépített Rob Hubbard-filmzene különleges auditív élménnyé teszi a portot más otthoni változatokhoz képest.

A játékmenet egy kétszintes platformrendszerre épül, ahol a játékosok szintek között ugrálhatnak, és ajtók mögé bújhatnak a beérkező lövedékek elől. Egyetlen tűzgomb szolgál mind a lövésre, mind az ugrásra, az irányváltáshoz pedig a felfelé irányú mozdulat szükséges. A mechanika szigorú lőszergazdálkodást követel meg, mivel az alap pisztoly tárkapacitása korlátozott, és a kijelölt fegyverszobákban kell újra tölteni. A Commodore 64-es változat a Tiertex által fejlesztett motor technikai korlátai miatt érezhető sprite-villogástól és darabos görgetéstől szenved. A K7 kazettás kiadáson a multi-load rendszer jelentős várakozási időt igényel a játék két fő fele között.

A Namco által 1986 végén a japán játéktermekben elindított cím a következő évben jutott el az Egyesült Államokba. 1988-ban a Tiertex számos otthoni rendszerre portolta a játékot, köztük Amstrad CPC-re, C64-re, ZX Spectrumra, Amigára és Atari ST-re. A rákövetkező évben maga a Namco is elkészítette a Famicom változatot néhány extra funkcióval. A játék számos későbbi alkotásra gyakorolt hatást, leginkább a Sega-féle Shinobira, amellyel gyakran hasonlítják össze, mivel mindkettő a magas és alacsony szinteket használja taktikai pozicionálásra. Hatással volt a későbbi filmes platformerekre is, mint például a Prince of Persia.

A korabeli kritikusok dicsérték a játék kiváló zenéjét és azt, hogy sikerült megőriznie az arcade eredeti magját, bár bírálták az akadozó irányítást és a gyakori töltési időket. Sokan megjegyezték, hogy a nehézségi szint nem ismer kegyelmet, pixelpontos ugrásokat és az ellenségek spawn-pontjainak memorizálását követeli meg. Ma már egy hibákkal teli, ám hangulatos átiratként emlékezünk rá, amely hűen szemlélteti, milyen nehézségekkel járt a komplex arcade hardverek Commodore 64-re való portolása. Rob Hubbard zenei anyaga azonban továbbra is a rendszer SID-chipjének egyik legünnepeltebb prezentációja.