Alex Kidd: The Lost Stars

Leírás

Az Alex Kidd: The Lost Stars a Miracle World történetbeli folytatása. Miután Alex legyőzte Janken the Greatet, egy Daleda nevű ősi varázsló felfedi előtte, hogy a Kos csillagkép tizenkét csillagát ellopták az égről. A tettes Ziggurat, egy titokzatos gonosz entitás, aki 5000 évvel ezelőtt már megpróbálkozott ugyanezzel, mielőtt Alex őse, Halifax Kidd megállította volna. A rend helyreállítása érdekében Alexnek különös környezeteken kell átverekednie magát – a gyilkos Játékbirodalomtól az abszurd Képzelet Világáig –, hogy visszaszerezze a Miracle Ballokat és végleg leszámoljon Ziggurattal.

A játékmenet radikálisan szakít az első résszel. A blokkok ütlegelése, a pénzgyűjtés és a kő-papír-olló párbajok helyett Alex elsősorban a precíz ugrásra és a kitérésre támaszkodik. Egészségi állapota közvetlenül egy folyamatosan fogyó időmérőhöz kötődik; a sérülések vagy a szakadékba zuhanás nem azonnali halált jelentenek, hanem értékes másodperceket vonnak le az időből, és visszaküldik a játékost az utolsó ellenőrzőponthoz. A hat pálya során a játékosok olyan erősítő kapszulákat gyűjthetnek, amelyekkel ideiglenesen lövedékeket lőhetnek vagy magasabbra ugorhatnak. A hatodik pálya végére érve a játék egy második, nehezebb „körre” kötelez, ahol a megváltozott ellenségelhelyezkedések nehezítik a kampány befejezését. Bár az eredeti árkád verzió kétjátékos kooperatív módot is kínált Stella karakterével, a Master System port szigorúan egyjátékos élmény, amit viszont végtelen folytatási lehetőséggel kompenzál.

A játékot a Sega korai katalógusának egyik legfurcsább darabjaként tartják számon, olyan excentrikus ellenségdizájnokkal, mint például az a hírhedt punk figura, aki koponyákat lő a hátsó feléből, vagy Alex digitalizált sikolya minden sérülésnél. Mivel elhagyták a Miracle Worldre jellemző járműveket, boltokat és a megfontolt felfedezést, a The Lost Stars nem tudta elérni elődje kritikai vagy kereskedelmi sikerét. Visszatekintve azonban a nyolcvanas évek végi kísérletezés lenyűgöző emléke. Jól illusztrálja a Sega hajlandóságát a zászlóshajó karakter radikális újraformálására a különböző hardvereken, jóval azelőtt, hogy a Sonic the Hedgehoggal megszilárdították volna platformer identitásukat.