Tekken Tag Tournament (Platinum)

Leírás

A Tekken Tag Tournament a 32-bites korszak méltó lezárása volt, amely a 2000-es évek végén vezette be a konzoljátékok új generációját. A PlayStation 2-vel egy időben megjelent cím a narratív kontinuitás helyett a rajongói igények kiszolgálására és a többjátékos küzdelemre helyezte a hangsúlyt. Ahelyett, hogy folytatta volna a Tekken 3-ban megismert Mishima-vérvonal történetét, ez a nem kánon jellegű összeállítás visszahozta az első három rész szinte összes szereplőjét, köztük olyan régóta hiányolt közönségkedvenceket, mint Kazuya Mishima, Jun Kazama vagy Armor King. A játék a klasszikus Tekken-motor utolsó nagy pillanata, mielőtt a szériát alapjaiban építették volna újjá a Tekken 4 számára.

A játékmenet egy pörgős, 2-a-2 elleni tag-team rendszerre épül, amely gyökeresen megváltoztatta a harcok hagyományos menetét. Ellentétben más csapatalapú verekedős játékokkal, itt a menet abban a pillanatban véget ér, amint az egyik karaktert kiütik. Ez egy rendkívül stratégiai dinamikát szül, ahol a játékosoknak folyamatosan váltogatniuk kell harcosaikat az életben maradás érdekében, így a pihenő karakter lassan visszanyerheti életereje egy részét. Ez a rész vezette be az összetett tag-kombókat és tag-dobásokat, jelentősen megemelve a „juggling” képességszintjét. A verekedésen túl a konzolos kiadás legendássá vált a Tekken Bowl bevezetésével, egy teljesen kidolgozott és addiktív teke minijátékkal, amely a harcosok eltérő fizikai adottságait használta ki.

Technikai szinten a játék az arcade eredeti és a konzolos port közötti elképesztő grafikai ugrásról vált emlékezetessé. A Namco úgy döntött, hogy teljesen újraépíti a látványvilágot: míg az 1999-es arcade verzió a régebbi, PS1-alapú System 12 hardveren futott 2D-s görgethető hátterekkel, a PS2-es változat teljesen modellezett 3D-s környezeteket, jelentősen megnövelt poligonszámot, arcanimációkat és külön artikulált ujjakkal rendelkező karaktereket kapott. Ugyanakkor a PAL kiadás súlyos technikai kompromisszumokkal küzdött. Számos korai PS2-es címhez hasonlóan az 50Hz-es konverzió hírhedten gyengére sikeredett, ami az NTSC eredetinél észrevehetően lassabb játékmenetet és a képernyő tetején, valamint alján megjelenő hatalmas, fekete sávokat eredményezett.

A játék egyetemes kritikai elismerésnek örvendett, és széles körben a PlayStation 2 kihagyhatatlan nyitócímének tartották. A magazinok tesztelői dicsérték a hatalmas névsort, a sima élsimított grafikát és a többjátékos módok végtelen újrajátszhatósági értékét. Bár a kompetitív puristák később bírálták a játékot a túlzott sebzésarányok miatt – ahol egyetlen hiba is végzetes, halálos kombóhoz vezethetett –, a széria egyik legkedveltebb része maradt. Visszatekintve, a korszak meghatározó alkotása és a verekedős játékok nyitócímeinek arany standardja.