My Hero

Leírás

A My Hero egy olyan történetet dolgoz fel, amelyben a főhős egy bandavezér nyomába ered, hogy kiszabadítsa elrabolt barátnőjét. A hajsza városi utcákon, őskori tájakon és egy futurisztikus környezeten át vezet. Minden pálya folyamatos előrehaladást követel, miközben az ellenfelek a képernyő két oldaláról érkeznek. A játékosnak minden szakasz végén meg kell küzdenie egy boss-szal. A program az eredeti Seishun Scandal arcade játék szerkezetét követi, de a vizuális megjelenítést leegyszerűsítették a konzolos portoláshoz. A játék stílusa és elbeszélésmódja az 1980-as évekbeli japán manga- és filmművészet népszerű „delinquent” (iskolai huligán) és „sukeban” toposzaiból merít. Ez a „mentsd meg a lányt” keretrendszer később olyan sikeresebb címekben teljesedett ki, mint a Double Dragon vagy a Renegade, így a My Hero a beat ’em up műfaj fejlődésének csupán egy egyszerű, kezdetleges állomása maradt.

A játékmenet hírhedten sekélyes: alapvető ütésekből és rúgásokból áll, amelyek három ismétlődő pályán (Város, Sziget, Jövő) zajlanak. A mechanika kegyetlen, egyetlen találat az életünkbe kerül. A mozgás merevsége miatt az ütések és az ugró rúgások időzítése elengedhetetlen. A pályák ciklikusan ismétlődnek, miközben a sebesség és az ellenségek száma nő. A játék támogatja a kétjátékos módot, ahol felváltva irányíthatunk egy-egy élet elvesztése után.

A My Hero-t gyakran hasonlítják az Irem Kung-Fu Master című alkotásához. Bár a Master System hardvere nagyobb és színesebb karaktereket tudott megjeleníteni, mint a NES, a port jelentős grafikai visszalépést szenvedett el az eredeti Sega System 1 arcade változathoz képest. A korabeli kritikusok a repetitív pályák és a magas nehézségi szint miatt marasztalták el a játékot, megjegyezve, hogy a három szint kevés változatosságot kínál. A grafikai villogás (flicker) szintén gyakori probléma volt, ha túl sok ellenség jelent meg egyszerre. Visszatekintve egy korai töltelékjátéknak tekinthető; a nyolcvanas években egy hétvégi bérlésre tökéletes volt, de hiányzott belőle az a kifinomultság és mélység, amit a Sega későbbi 8-bites csúcsművei, például az Alex Kidd vagy a Shinobi képviseltek.