Tomorrow Never Dies

Leírás

A Tomorrow Never Dies nem irigylésre méltó feladatot kapott: a videójáték-történelem egyik legmeghatározóbb konzolos lövöldözős játékának örökségét kellett folytatnia. Miután a Nintendo és a Rare kirobbanó szakmai és kereskedelmi sikert aratott a GoldenEye 007-tel Nintendo 64-en, a James Bond licenc az Electronic Arts kezébe került. Az EA a Black Ops Entertainmentet bízta meg a fejlesztéssel, az eredmény pedig egy PS1-exkluzív cím lett, amely merőben más irányba vitte a franchise-t.

A két játék közötti legszembetűnőbb és legzavaróbb különbség a nézőpont. Míg a GoldenEye forradalmasította a konzolos FPS műfaját, a Tomorrow Never Dies teljes egészében külső nézetű (TPS) formátumra váltott. Ez lehetővé tette a játékosoknak, hogy végre lássák Pierce Brosnan karaktermodelljét a környezetben, ami illeszkedett az EA filmes élményre törekvő filozófiájához. Ez azonban azzal is járt, hogy a játékosnak egy nehézkesen kezelhető, automata célzórendszerre kellett hagyatkoznia, ami híján volt annak a precíz, manuális célzási élménynek, amit a Rare annak idején az N64-es klasszikusban tökélyre fejlesztett.

A két alkotás összehasonlításakor a Tomorrow Never Dies legfájóbb pontja a többjátékos mód teljes hiánya. A GoldenEye hírnevét világszerte a legendás, négyfős osztott képernyős deathmatch mód alapozta meg. Egy ilyen nagy horderejű Bond-játék megjelenése mindössze két évvel később, kizárólag egyjátékos kampánnyal, hatalmas csalódást okozott a közösségnek, ami komolyan visszavetette a játék újrajátszhatósági értékét. A mentségére szóljon, hogy a játék igyekezett változatossá tenni a játékmenetet a film ikonikus jelenetei alapján. Míg a GoldenEye-ban főként gyalogosan vagy tankkal közlekedtünk, a Tomorrow Never Dies dedikált autós és síelős küldetéseket is kínál. A Tommy Tallarico által szerzett zene szintén a játék fénypontja, amely tökéletesen idézi a film franchise klasszikus, rézfúvósokban gazdag kémtörténeti hangulatát.

Bár a Bond név ereje globálisan garantálta a kereskedelmi sikert, a történelmi emlékezetben a játék a GoldenEye-nál jóval gyengébb Bond-címként maradt meg. Valójában egyfajta nyers, kísérletező állomás volt csupán, mielőtt az EA a PlayStation 2 korszakban igazán megtalálta volna a számítását a 007-es licenc birtokában.